fbpx

Győztes a pályamunkánk a GVH nyílt tenderén

Írta: starthang.com
//

Nagy büszkeség számunkra, hogy előbb shortlistre került, majd győztes befutó lett ügynökségünk pályamunkája a Gazdasági Versenyhivatal nyílt tenderén, amelyben feladat volt a magyar nemzeti jelképek megjelenítési koncepciójának kidolgozása a GVH épületében, az aula, ügyfélfogadó tér és a tárgyalóhelyiségek üvegfelületein.

A koncepció kidolgozása soktényezős csapatmunka volt. A pályázati anyag kidolgozásához egy igazán színes polihisztor team-et hívtunk életre, art direktorunk, grafikusunk, dekorosunk és külső történész szakértő bevonásával.

Első lépésként megfogalmaztuk a koncepciónk alapgondolatát, amely szerint

a nemzeti jelképeket nem önállóan, hanem történelmi kontextusban jelenítjük meg.

A megjeleníteni kívánt nemzeti jelképek: a Szent Korona, a koronázási jogar, az országalma, a koronázási palást és a kard. A történelmi kontextust az államalapítás és a törvényes jogrend megalapozásának folyamatai, és a folyamatokat irányító királyaink: I. (Szent) István

és I. (Szent) László királyok adták.

A fenti gondolatból kiindulva az épületben található kettő tárgyaló helyiséget elneveztük I. (Szent) István és I. (Szent) László királyokról, a tárgyalók üvegfalainak külső felületein szimbólumként jelenítettük meg a királyokat, mint a magyar jogállam megteremtésének két meghatározó alakját.

A királyok szerepe a koncepcióban szimbolikus, feladatuk a „történet-mesélés”, az 1000 éves múlt interpretálása.

Mint törvényhozó királyok, az állam és a törvényes jogrend garanciái, a szabályosan és sikeresen működő gazdaság alapkövei. A gazdaságot szabályzó törvényhozó tevékenységük indirekt módon utal a GVH tevékenységére.

István és László határozott, erőt sugárzó személyiségek, cselekedeteik példaértékűek a jelenkor számára. László folytatta, és kiteljesítette az István által elkezdett törvényhozó munkát. Ez a koncepció megmutatja, hogy az alapvető nemzeti értékeink és elődeink hagyományai támpontul szolgálnak a mai ember számára; a törvényes rend tisztelete a jövő sikerének kulcsa.

A királyalakok illusztrálásához a Budai Várban, és a pesti Hősök terén ma is látható Szent István és Szent László király szobor ábrázolások formavilágát használtuk fel. A nemzeti jelképeket a királyokhoz kapcsolódóan jelenítettük meg: I. István mellett a koronázási jogart, az országalmát, a koronázási palástot továbbá – a jogrend és a tisztán működő gazdaság szimbólumaiként – részletet törvénykönyvéből (Szent-István decretumának első lapja); I. László mellett pedig a kardot és a Szent Koronát.

www.starthang.com

Ugrás a starthang.com-ra

További cikkek

További cikkek

Kapcsolat

Érdekel a közös munka, árajánlatot kérek

    A megkeresésekre legfeljebb 3 munkanapon belül válaszolunk.

    Kapcsolat

    Szakmai kérdésem van, visszahívást kérek

      A megkeresésekre legfeljebb 3 munkanapon belül válaszolunk.