fbpx

Írók, olvasók, internet – Szénási Miklós írása

Írta: Szénási Miklós
//

Olvasunk? Olvasunk. Vagy inkább írunk? Írunk. Mit olvasunk? Mit írunk? Magunkról? Magunknak? Másoknak? Miért? (Miért ne?) Azért, mert ott van bennünk az érzés (először érzés), aztán a gondolat, és szeretnénk elmondani?

Jobb helyzetben vagyunk, mint Karinthy Frigyes, aki még arról írt, hogy „nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek”? Vagy ugyanaz a cipő, csak kicsit más? Azért írunk, mert jó? Vagy mert kedvünk van hozzá? Vagy mert ez a foglalkozásunk? Ebből élünk?

Van, aki azért ír, mert ez a foglalkozása (újságíró, szépíró, költő, irodalomtudós stb.), és van, aki azért ír, mert az írás számára hétköznapi eszköz, üzen vele, posztol, kérdez, válaszol, jelen van a közösségi média világában. (Hiszen tudjuk: aki nincs ott, nincs is.) Különbségek persze vannak. Egy újságíró olyan témákkal is foglalkozik, amiket a közösségi felületeken nem biztos, hogy bárki elővenne, viszont neki e szakmájában feladata a közvélemény ellátása hírekkel, információkkal. Mindenre figyelnie kell, mindent a legjobb színvonalon közölnie – hiszen újságíró, akivel szemben alapvető elvárás, hogy mindenhez (is) értsen. (Ez részben alapvető szakmai elvárás, részben az ember igényessége is önmagával szemben.)

Aki blogot ír, kommentel, posztol, az elsősorban a saját érdeklődési körének megfelelően nyúl a témákhoz

– vagy azért, mert esetleg belecsúszott abba a körbe, amikor a szövege, a követői száma, az elérései miatt megbízást és pénzt kaphat. (S akkor már nem biztos, hogy csak azt és csak úgy fog leírni és megírni, amit gondol.)

Szénási Miklós írói Facebook oldalát ITT találod.

Ami bármilyen írás esetében megkerülhetetlen: a nyelv. A nyelv eszköz. Használjuk – és használ minket. Vannak szabályai. A szabályokat persze sokan szeretik semmibe venni, de nem érdemes. Aki rosszul használja a nyelvet, a helyesírást nem eléggé birtokolja, az nem nyelvújító, hanem igénytelen. Közhely, de amíg hosszú leveleket írtunk egymásnak kézzel, s tudtuk, hogy egy A4-es lap két oldala áll rendelkezésünkre, akkor talán figyelmesebbek voltunk. (S lassabban is haladtunk.) Elterveztük, végiggondoltuk, mit akarunk írni.

Blaise Pascalt idézve: ha több időm lett volna, rövidebb levelet írok.

Most sokan csak írnak. Gyorsan. Olykor figyelmetlenül. Elütésekkel, hibákkal teli, magyartalan szövegeket hoznak létre. Még értelmes emberek is gyakran leírják: kerül megrendezésre, kerül sor. Pedig ez is igénytelenség. Akkor is, ha sokan élnek ezekkel a fordulatokkal. Bár a relációs jelek használata nem feltétlenül szerencsés, de tény: van olyan blog, mely simán igényesebb szövegeket közöl, mint egyik-másik profi híroldal, és van olyan neves szépíró is, akinek a tárcái megmaradnak a fogalmazások szintjén.

Ha írás és szöveg, kérdés, mennyire legyen természetes, mennyire legyen laza. Kell, hogy laza legyen egy újságcikk? Legyen inkább pontos, ugyanakkor érthető? Igen és igen. A lazaságnak, a hétköznapi beszédmódnak része az is, hogy olykor vicces, játékos. Néha trágár is, vagy arra hajló -mert ilyenek (is) vagyunk. Egy újságcikk esetében ez utóbbi nem szerencsés, témától, műfajtól függően a szellemesség és a játékosság viszont bele kellene, hogy férjen.

Az alaptétel egyébként egyszerű: emberek írnak embereknek, s jórészt emberekről, vagy emberekhez köthető témákról.

Az unalmas (valamint érthetetlen, okoskodó, hivalkodóan hivatali) szövegalkotás épp ezért kerülendő. És a tegezés? – kerül elő olykor a szerkesztőségben. Az is. Vagy mégsem. Érvek ellene, hogy a középiskolából alig kikerült gyakornok aligha azt mondja a 70 év feletti, bottal kopogó rocksztárnak, hogy helló. S mellette, hogy az meg milyen lenne, ha a 12 éves úszócsodát komoran magázná az újságíró.

Kinek írunk? Ez is nagy kérdés. Ha veszünk egy hírportált (vegyünk!), ugyanazon a felületen jelenik meg kritika az operáról, valamint tudósítás a futballmeccsről, melynek a végén a közönség berohan a pályára és kitör egy tömegverekedés. A hírportál esetében szempont, hogy az is boldoguljon a tartalommal, aki csak az általános iskola padjait koptatta, meg az is, akinek egyetemi diplomája is van. Ugyanakkor ha a saját másik énemre gondolok, amikor nem hírt, tudósítást írok, hanem verset, novellát, tárcát – tehát a szépirodalom vizeire evezek –, akkor ezeket nem mérlegelem. Akkor írok. Azt és úgy, amit akarok. Remélve persze, hogy lesznek majd olvasóim. Ami sok mindentől függ: attól is, hogy mennyire vagyok jó, és attól is, mennyire vagyok része az irodalmi életnek, ott barátaim vagy ellenségeim vannak, az ajtók nyílnak vagy záródnak előttem. (De ez így van a zene, a képzőművészet és még oly sok minden más területén.)

Illusztráció: Szénási Bence Györk

Elvileg az internet jó felület, ha az irodalomról beszélünk. Főleg verset és rövidebb szövegeket böngésznek itt szívesen az olvasók. Regényt inkább kézbe szeretünk venni, nem baj, ha 800 oldal és alig bírjuk tartani ágyban, párnák közt fekve. Az internetről szeretjük azt gondolni, hogy ingyenes. Ami a legkevésbé sem igaz. Fizetünk az adatainkkal, a rólunk összeszedegethető információkkal. Fizetünk azzal, hogy megtalálnak a hirdetők a reklámjaikkal. Milyen reklámokkal? Például PR-cikkekkel. Olvas valaki PR-cikket? Nem? És filmajánlót? Zenekritikát? Autó-telefon-laptop (és még sok egyéb mást boncolgató) tesztet? Azokban is ott a promóció lehetősége. Megnézünk egy trailert – és lehet, hogy elmegyünk a moziba. Reklám? Nem. Vagy mégis? A csomagoláson sok minden múlik. Mit mibe tesznek, hogy eljusson a célcsoporthoz.

A PR-cikk: információ is. Ha jól megírt, igényes szöveg, fel sem tűnik, hogy valójában reklám.

Egy banner esetében ez nem kérdés. De ha épp telefon- vagy fejhallgató-vásárlás előtt állunk, és célzottan megjelenik az általunk böngészett tartalmak mellett, alatt, között, van rá esély, hogy megnézzük.

S hogy milyen egy jó reklámcikk? Olyan, amit a szerkesztő kitenne a vezető anyagok közé is. Aminek a végére nem kell sem x-et, sem a „fizetett hirdetés” feliratot tenni. Bár a szakmai önérzet azt mondatja velem: ha ott az x, a „fizetett hirdetés” felirat, a szöveg akkor is legyen igényes, pontos, akár még élvezetes is.

Ez két tényezőn múlik, és ezek egyike sem a téma, hanem a hirdető és a szerző.

A hirdetéseknek, a reklámoknak olykor arca is van. Néha sztárok, néha hétköznapi emberek nyomatékosítják, miért vegyem meg azt a farmert, cipőt, akármit. Elhiszem nekik, hogy jó az, amit képviselnek? Rajtuk vagy rajtam múlik? Vagy a terméken? Is-is. Saját példa: parfümöt soha nem azért vettem, mert a világ egyik leghíresebb futballistája vagy színésze reklámozta – hanem mert jó volt. És ez a lényeg: valami jó, vagy nem jó. De ha lehet, legyen jó. Jó termék, jó írás, és minél több olyan olvasó, aki azt érzi, nem hiába küzdötte végig magát ezeken a bekezdéseken.

Szénási Miklós
író, újságíró, lapszerkesztő

Ugrás a starthang.com-ra

További cikkek

Hamarosan visszatér a reklámadó

2019-es felfüggesztése után 2023-tól visszatér a reklámadó, a törvény jövő év január 1-től lép életbe. A reklámadót egy nagyobb adócsomag részeként vezetik vissza. Bejegyzésünkben röviden áttekintjük a hazai...

További cikkek

Kapcsolat

Érdekel a közös munka, árajánlatot kérek

    A megkeresésekre legfeljebb 3 munkanapon belül válaszolunk.

    Kapcsolat

    Szakmai kérdésem van, visszahívást kérek

      A megkeresésekre legfeljebb 3 munkanapon belül válaszolunk.